Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Híres Magyar Telivérek

 

1. Kincsem, a magyar "csodakanca" élete:

Kép Kincsem, a legyőzhetetlen "csodakanca", 1874. március 17-én született Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Kincsem apja egy Cambuscan nevű import angol telivér volt, akit 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a Kisbéri Ménes számára.

Anyja: Water Nymph, az ozorai Esterházy-ménes kancája, 1873-ban vitték Kisbérre tenyészteni.

Annak ellenére, hogy a Blaskovich családban mindenki lovakat tenyésztett és hajtott, Kincsem tehetségét mégsem ismerték fel, így egyéves korában gazdája el akarta adni, de senki nem vette meg. Ennek köszönheti csodás karrierjét.

Kincsem karrierje 1876-ban kezdődött, ekkor 2 éves volt. Trénere az Angliából hazatelepült Hesp Róbert volt. Legkedvesebb társa egy fekete-fehér nőstény cica volt, aki nélkül egyetlen versenyére sem volt hajlandó elindulni. Kincsem kissé "bogaras" és kényes jószág volt, különösen a vízre volt érzékeny.

Kétévesen versenyzett és győzött. innentől kezdve 4 éven át -1876 és 1879 között - 54 versenyen indult és azt mind meg is nyerte.

Kép Kincsem versenykarrierje során beutazta egész Európát. Sokszor levegőtlen vagonokban utazott órákon át és mégis mindig ő volt a legjobb.

Legnagyobb sikereit: Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban érte el.

1876. június 21. és október 29-e között versenyzett és nyert Prágában, Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Baden Badenben, Bécsben, Sopronban és Budapesten. 3 évesen győzött az Osztrák Derbyn, Pozsonyban, Baden-Badenben és a Budapesti Szt. Leger versenyen is.

Kép 4 évesen Bécsben kezdte a versenyszezont, 1878. április 22-én versenyen szerepelt vereség nélkül. Egyedül a francia tenyésztésű, 4 éves Verneiult tartották hasonló képességűnek. Augusztus 1-jén a Goodwood Cup futamon Kincsemnek Verneuil-jel kellett volna kiállnia, aki előzőleg megnyerte az Ascont Gold Kupát. A verseny előtti napokban Verneiul megsérült, így Kincsem könnyedén győzött.

Egyik nevezets futása szeptember 9-én Baden-Badenben történt. Gróf Hugo Henckel lova Prince Giles The First fej-fejt végzett vele, a bírák holtversenyt állapítottak meg. Blaskovich Ernő nem fogadta el ezt az eredményt. Abban az időben, ha az egyik tulajdonos nem fogadta el az eredményt és a díjat sem akarta megfelezni, kérhették az újrafutást. Egyes források szerint, rögtön a futam után, lefutották még egyszer és ekkor a kitűnő formában lévő Kincsem 6 hosszal megnyerte a 3200 méteres távot. Kincsem egyáltalán nem tartozott a gyengébbik nemhez, hiszen gyepen az összes mént is csúfosan megverte, akár egy kilométernél rövidebb, akár 4000 méter volt a verseny távja.

5 évesen 12-szer állt rajthoz, többek között Berlinben, Frankfurtban és Baden-Badenben.

6 évesen is futtatni szerették volna, de a felkészülések során kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ekkor új korszak kezdődött számára: tenyészkancaként bizonyíthatott.

Tápiószentmártonba küldték, ahol 5 csikónak adott életet. 3 csikó a híres Buccaneer utódja, 2 pedig egy Doncaster nevű méntől született.

Kincsem első csikója, Budagyöngye 1882-ben született. Ez a kanca is sok győzelmet aratott. Következő csikója: Ollyan Nincs (kanca), sok sikert ért el a versenypályákon.

1884-ben Kincsem rövid "szünetet tartott", de 1885-ben világra jött Talpra Magyar. Ez a csődőr eredményes fedezőmén lett.

1886-ban látta meg a napvilágot Kincsőr (Apja: Doncaster). A fiatal csődőr korai halála miatt sajnos nem érhetett el eredményeket.

A csodakanca utolsó csikója: Kincs, aki 1887-ben született. Kincs lánya Napfény eredményes versenyló lett.

Sajnos utolsó ellése után Kincsem egészsége meggyengült. Gyomor és bélgőrcsök kínozták. 1887. március 17-én 13. születésnapján súlyos kólikarohamban múlt ki.

 

2. Imperial a "pompás mén" története:

Kép Intermezzo(HUN). Születési éve: 1944. Apja: Caissot(1923, GB), Anyja: Alcyone(1934, GB). Szín/nem: sárga mén.

 A véletlen szülőatya lehet mindennek. Ha hinni tudunk Intermezzo kalandos megtalálásában, versenyzésében, és megismerjük két utódjának Iminek és Imperiálnak a történetét.

A második világháborút követő lótenyésztés és versenyzés nehéz, szinte kilátástalan helyzetből indult. A háborús károk, az eltűnt vagy megsemmisült versenyló -anyag után, jóformán elölről kellett kezdeni mindent. Felkutatták az eltűnt lovakat és helyreállították a valaha szép istállói épületeket, az impozáns tribünök, és versenypályák környékét.

Tulajdonképpen innen indult el Imperiál, a kor kimagasló telivérjének története. kezdjük az elejéről:

Az elveszettnek hitt galopplovat, Intermezzot megtalálták. 1944-ben született (Caissot-Alcyone) szülőktől klasszis származású, szép küllemű mén hivatott volt nagy teljesítmények elérésére. A nemes állatot valahol Martonvásár környékén találták meg, ahol igába fogva végezte napi munkáját. A szénahordás, az igahúzás sem tudta megtörni erős szervezetét, aki  a majdani Imperiálnak volt a nagyapja. Intermezzo II 1946-ban kétéves korában, váltakozó formában futott, több jelentős rangú versenyt nyert, de nem boldogult Mincivel, a pompás kancával, aki a Magyar Derbyben nem engedte szerephez jutni. Intermezzo későbbi eredményei elmaradtak a vártaktól, ezért apaméni szerepre kényszerült.

A ménesben a "házastársa", a hajdani Minci lett és ebből a párosításból született meg: Imi.

Kép Imi(HUN). Születési éve: 1953. Apja: Intermezzo(1944, HUN), Anyja: MInci(1944, HUN).

Imit Dióspusztán nevelték fel. Már éves csikó korában felfigyeltek rá, kétéves korában küllemével, kivételesnek látszó képességeivel ragadtatta meg a szakemberek figyelmét. Versenyzésének első évében négyszer győzött egymásután, és ezt követően sorra nyerte a legnagyobb hazai és külföldi versenyeket. Az 1956-ról 1957-re váltó időszakban csodálatosan szép lóvá fejlődött, izmosabb, erősebb lett, mint valaha. 1957 áprilisában egy váratlan baleset érte: ínrándulást szenvedett, rövid időn belül versenyképtelenné vált. Így Apátpusztára került, ahol apaméni feladatot teljesített. Azután megjelentek az első utódai, melyek közül a legkiemelkedőbb egy arányaiban harmonikua, sárga mén: Imperiál.

1958 novemberében Banos György és Pál János Olaszországba indultak, hogy telivér mént és  egy-két vemhes kancát vásároljanak  a magyar telivértenyésztés minőségi fejlesztése céljából. Egy telivér mént és két vemhes kancát valamint egy versenypályáról lekerült, jó származású kancát sikerült vásárolniuk. A két vemhes kanca, Hurry és Statira Kisbérre került, ahol szép, és a későbbi időkben jó eredményt elért csikóknak adott életet. Ezt követően a ménes akkori vezetője, Rádoki József, Hurryt Imihez párosította. ennek eredményeként született meg 1960. február 14- én Imperial.

Kép Imperial(HUN). Születési éve: 1960. Apja: Imi(1953, HUN), Anyja: Hurry(1952, ITY).

 

 A Kisbéri ménesben napvilágot látott kis telivér méncsikó már a születésekor is érdekes jelenség volt. Darabos, csontos, mind a négy lába magasan kesely, éktelen nagy hókával a fején. Amit a tenyésztők rossz ómennek tartanak, az mind megvolt a sárga kis méncsikón.

Imperial a szakszerű gondoskodást követően szépen fejlődött, erősödött, és Hurry mellett, elkezdhette azt a rendszeres mozgástm amit akkor a telivércsikók jártatópályás irányított felnevelésének neveztek.

Rádoki József és munkatársai által kidolgozott gyakorlat szerint, a csikók anyjukkal az első hét után egy természetes környezetű jártató pályára kerültek, ezzel elkezdődött fokozatos mozgatásuk. A lehetőség szerinti 800-1000 m- es ovális alakú pályán időjárástól függetlenül, napi rendszerességgel mozgatták le a lovakat. Rádoki a mozgás szükségességét fontosnak tartotta, és bebizonyította, hogy a napi jártatópályás mozgatás, az erőnlét, edzettség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezentúl a mozgatás hatására nem várt gyógyulási folyamatok indultak el. Rádoki József ezzel a felnevelési gyakorlattal mind a galopplovakná, mind az ügetőknél sikereket ért el.

Imperial felnevelése után ai alagi tréningtelepre került. Itt trénere a fiatal Aperianov Zakariás lett. A sárga mén lovasával, Németh Ferenccel és Gelics Mihállyal sorra nyerte a nagy versenyeket. Lenyűgöző megjelenéséhez, alkati nagyságához csodálatosan illeszkedett nyugodtsága, szelídsége, idegnélküli jámbor természete. Ebben a telivérben minden összpontosult, ami pályafutása alatt szereplését és eredményeit biztosította.

Kép Imperial Németh Ferenccel.

Rendkívüli egyed, galoppja olyan térölelő, hogy mellette minden hazai ló vágtája eltörpült. Nem mindig indult jól, de felgyorsulási készsége hatalmas volt. Ha a mezőnytől elmaradt, gyorsan képes volt az élre kerülni. Széles szügye, izmos háta és ágyéka, rendkívül nagy deréktája, az átlagnál hosszabb lábai lehetővé tették az utóbbi évszázad páratlan sikereinek elérésére. Emellett látványosan szép mén volt. Csillogó sárga szőrét öt helyen díszíti fehér folt. Az egyik a fején, a négy lábán pedig egyforma magasságban messzire világító fehér szőr ragyogott.

Eredményei hazai versenyeken:

1962: kétévesként, négy verseny - négy győzelem.

1963: négy verseny - négy győzelem.

1964: három verseny - három győzelem.

Eredményei nemzetközi, külföldi versenyeken:

1962: Prága, Prága, Bécs - három győzelem.

1963: kétszer startolt Bécsben - két győzelem, Berlinben - győztes, Baden-Badenben helyezetlen, és egy II. helyezés, Washingtonban - helyezetlen.

1964: München, Hamburg - győzelem, Düsseldorf - II. helyezés, Malmőben - győzelem.

Imperial utolsó versenyén 1964. augusztus 30- án Baden- Badenben futott helyezetlenül. Érzékeny szervezetén kiütközött a sok utazás és a versenyzés fáradalma. A három éven át tartó, diadalútjának a végéhez ért a ragyogó képességű telivér, amelynél jobb és eredményesebb galopp versenyló több emberöltő óta nem volt hazánkban.

Kép A versenyzés után lekerült a pályáról, és fedezőmén lett a Bábolnai ÁG- hoz tartozó kerteskői telivér ménesben. Imperial tenyésztési ideje alatt több mint 350 utóda született. Több csikója nyert Magyar Derbyt, de egy sem érte el apja sikereit. Egyik legjobb fia a külföldi kancától született Prince Ippi volt, a németországi híres Röttgeni Ménes tulajdonaként. Ippi szép eredményeket ért el, többek között három éves korában fölényesen megnyerte a kölni Európa Nagydíjat. Később fedezőmén lett a Röttgeni Ménesben.

Imperial matuzsálemi kort élt meg, 29 éves korában a Kerteskői Ménesben altatták el. Szívét Kerteskőn temették el, csontvázát Bábolnán tekinthetjük meg.

 További híres magyar telivérek:

 

 KépDirektor(HUN). Születési éve: 1956. Szín/nem: sárga mén. Apja: Dukat(1947, HUN), Anyja: Rio Ritta (1943, HUN).

Kép Turbo(HUN). Születési éve: 1978.  Apja: Rustan(1968, HUN), Anyja: Tribunka (1966, RUS). A Magyar és Osztrák Derby győztese.

Az osztrák St. Legerben Turbo és Araszlán végzett az első két helyen. Turbo bérletként a németekhez került. Nyugat-német Gr versenyekben elért helyezései figyelemre méltóak.

1985-ben tér vissza Turbo Szenttamásra. Öt idényben fedez.

Kép BotondHUN). Születési éve: 1939. Apja: The Black Abbot (1926, GB), Anyja: Paradian (1932, GB). 1942: Magyar Derby győztese.

Kép Isztopirin(HUN). Születési éve: 1968. apja: Imperial (1960, HUN), Anyja: Tabletta (1962, HUN).

Kép Naplopó(HUN). Születési éve: 1923. Apja: Pazman(1916, AUT),  Anyja: Napkelet (1917, HUN). Magyar Derby győztese.

Kép Nem Igaz (HUN). Születési éve: 1963.  Apja: Nostradamus (1951, GER), Anyja: Duble (1952, HUN). Magyar Derby győztes.

Kép Nemo kapitány (HUN). Születési éve: 1964. Apja: Nostradamus (1951, GER), Anyja: Margaréta (1956, HUN).

Kép Robert Endre (HUN). Születési éve: 1945. Apja: Atout Maitre (1936, FR), Anyja: Helia (1937, GB). Alagi díj, Magyar Derby győztese.

Kép Roppant (HUN). Születési éve: 1952. Apja: Robert Endre (1945, HUN), Anyja: Pansy (1944, HUN). Magyar Derby, Magyar St.Leger és Milleniumi díj győztese.

Kép Muskátli (HUN). Születési éve: 1965. Apja: Ataturk (1951, GER), Anyja: Messalina (1953, GER). Kancadíj győztese.

Kép Andor (HUN). Születési éve: 1977. Apja: Jolly Jet (1963, USA), Anyja: Anda (1970, HUN).

 

Kép Tikkasztó (HUN). Születési éve: 1986. Apja: Karakorum( 1973, HUN), Anyja: Tilinko (1980, HUN). Szín/nem: Pej mén.

 

Kép Muscadin (HUN). Születési éve: 1991. Apja: Turbo (1978, HUN), Anyja: Muszlin (1984).

 

Kép Komár (HUN). Születési éve: 1991. Apja: Artist, Anyja: Komédia.

 

 KépBridzs(HUN). Születési éve: 1992. Apja: Waterfield (1984, GB), Anyja: Baccara (1986, HUN).

 

Kép Andrásfi(HUN). Születési éve: 1993. Apja: Jolly Groom (1984, USA), Anyja: Alamana(1981).

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Wrgpsw abrjbs

(Fczwsi, 2022.06.27 16:57)

plavix tablet - <a href="https://metocloprami.com/">reglan for sale online</a> metoclopramide 20mg uk

We are looking for new staff member [JOB DEAL]

(NathanHyday, 2022.06.27 16:52)

My organization is increasing in size so we are in the requirement for even more remote workers.

What you will certainly be doing: As a real-time conversation aide you will certainly be paid to respond to live chat messages on a business's internet site or social media sites accounts.

This includes:

- answering customer inquiries,
- providing sales web links,
- as well as using discount rates.

Full training is given so you do not require any kind of previous relevant experience. Contract size: No fixed term

Price: $0.50 for every minute ($ 30 per hour).

Skills/background needed:.
- Must have a device able to access social media sites and also internet site chat features (Phone/Tablet/Laptop).
- Be able to work separately.
- Capacity to closely adhere to supplied actions and also directions.

Trusted net connection.

Hrs each week: Flexible.

Location: Remote job online (favored).

For additional information: https://4dct.short.gy/sparse.social_jobs

Take care,
Nathan M

Moskabel

(JamesLop, 2022.06.27 15:14)

https://troitsk.мос-кабель.рф

Когда речь идет о жилых домах, производственных предприятиях или любых других объектах коммерческого строительства, вся сеть проводки и кабелей является наиболее важной. Поскольку провода и кабели используются для подачи питания, управления, передачи данных, голосовой связи, безопасности и т.д. ко всей инфраструктуре, вам необходимо убедиться, что вы интегрируете одни из лучших, которые могут пройти испытание временем. Читайте далее, чтобы узнать о различных типах проводов и кабелей, используемых при строительстве зданий
Правильный выбор проводов и кабелей имеет значение, поскольку ваша цель - иметь надежную, непрерывную систему, которая может легко адаптироваться к неожиданному росту требований к повышению производительности. Существуют различные кабели и провода, которые специально предназначены для этапов строительства любой инфраструктуры.
Одножильные кабели, вероятно, являются самыми безопасными кабелями, поэтому их настоятельно рекомендуют использовать в опасных ситуациях. Как следует из названия, эти кабели содержат один центральный проводник, вокруг которого для лучшей изоляции намотана сетка из медных проволок.
Для дополнительного слоя защиты этот коаксиальный кабель обернут пластиковой оболочкой, поверх которой добавлены два отдельных слоя оцинкованной стали для дополнительной защиты и прочности.
Кабель имеет диаметр 1/4 дюйма и способен выдерживать давление около 5000 фунтов. Они просты в обслуживании и легки в обращении, поскольку концевые соединители можно легко заменить в течение нескольких минут. По сравнению с многопроводниковыми системами однопроводниковые кабели имеют больший срок службы, что позволяет экономить время, усилия и деньги в будущем.
Однопроводниковые кабели подразделяются на различные отдельные категории, каждая из которых предназначена для различных целей, например, для компьютерного оборудования, кухонной техники, видеосетей и т.д.

Im glad I now registered

(Leonardo, 2022.06.27 14:47)

Ставки на спорт , Ставки на киберспорт
Ставки на киберспорт

Moskabel

(JamesLop, 2022.06.27 10:28)

https://tver.мос-кабель.рф

Когда речь идет о жилых домах, производственных предприятиях или любых других объектах коммерческого строительства, вся сеть проводки и кабелей является наиболее важной. Поскольку провода и кабели используются для подачи питания, управления, передачи данных, голосовой связи, безопасности и т.д. ко всей инфраструктуре, вам необходимо убедиться, что вы интегрируете одни из лучших, которые могут пройти испытание временем. Читайте далее, чтобы узнать о различных типах проводов и кабелей, используемых при строительстве зданий
Правильный выбор проводов и кабелей имеет значение, поскольку ваша цель - иметь надежную, непрерывную систему, которая может легко адаптироваться к неожиданному росту требований к повышению производительности. Существуют различные кабели и провода, которые специально предназначены для этапов строительства любой инфраструктуры.
Одножильные кабели, вероятно, являются самыми безопасными кабелями, поэтому их настоятельно рекомендуют использовать в опасных ситуациях. Как следует из названия, эти кабели содержат один центральный проводник, вокруг которого для лучшей изоляции намотана сетка из медных проволок.
Для дополнительного слоя защиты этот коаксиальный кабель обернут пластиковой оболочкой, поверх которой добавлены два отдельных слоя оцинкованной стали для дополнительной защиты и прочности.
Кабель имеет диаметр 1/4 дюйма и способен выдерживать давление около 5000 фунтов. Они просты в обслуживании и легки в обращении, поскольку концевые соединители можно легко заменить в течение нескольких минут. По сравнению с многопроводниковыми системами однопроводниковые кабели имеют больший срок службы, что позволяет экономить время, усилия и деньги в будущем.
Однопроводниковые кабели подразделяются на различные отдельные категории, каждая из которых предназначена для различных целей, например, для компьютерного оборудования, кухонной техники, видеосетей и т.д.

ЩЃШЄШ§Ш©-ЩЃЩЉ-ШіЩ†-Ш§Щ„Щ…Ш±Ш§Щ‡Щ‚Ш©-ЩѓШ§Щ…ЩЉШ±Ш§ШЄ-Ш§Щ„Щ€ЩЉШЁ

(Earlerhync, 2022.06.27 08:09)

<a href=http://images.google.com.sa/url?sa=t&url=https://big2dickporn.club/2022/06/21/Щ…Щ†ШµШ§ШЄ-Ш№Ш§Ш±ЩЉШ©-ШµШ­ЩЉШ©-Щ…Ш«ЩЉШ±-Щ…Щ†ШµШ§ШЄ-Ш§Щ„Щ…Ш±ШЈШ©-Щ…Ш№.html>Щ…Щ†ШµШ§ШЄ-Ш№Ш§Ш±ЩЉШ©-ШµШ­ЩЉШ©-Щ…Ш«ЩЉШ±-Щ…Щ†ШµШ§ШЄ-Ш§Щ„Щ…Ш±ШЈШ©-Щ…Ш№</a>

Moskabel

(JamesLop, 2022.06.26 20:03)

https://rostov-na-donu.мос-кабель.рф

Когда речь идет о жилых домах, производственных предприятиях или любых других объектах коммерческого строительства, вся сеть проводки и кабелей является наиболее важной. Поскольку провода и кабели используются для подачи питания, управления, передачи данных, голосовой связи, безопасности и т.д. ко всей инфраструктуре, вам необходимо убедиться, что вы интегрируете одни из лучших, которые могут пройти испытание временем. Читайте далее, чтобы узнать о различных типах проводов и кабелей, используемых при строительстве зданий
Правильный выбор проводов и кабелей имеет значение, поскольку ваша цель - иметь надежную, непрерывную систему, которая может легко адаптироваться к неожиданному росту требований к повышению производительности. Существуют различные кабели и провода, которые специально предназначены для этапов строительства любой инфраструктуры.
Одножильные кабели, вероятно, являются самыми безопасными кабелями, поэтому их настоятельно рекомендуют использовать в опасных ситуациях. Как следует из названия, эти кабели содержат один центральный проводник, вокруг которого для лучшей изоляции намотана сетка из медных проволок.
Для дополнительного слоя защиты этот коаксиальный кабель обернут пластиковой оболочкой, поверх которой добавлены два отдельных слоя оцинкованной стали для дополнительной защиты и прочности.
Кабель имеет диаметр 1/4 дюйма и способен выдерживать давление около 5000 фунтов. Они просты в обслуживании и легки в обращении, поскольку концевые соединители можно легко заменить в течение нескольких минут. По сравнению с многопроводниковыми системами однопроводниковые кабели имеют больший срок службы, что позволяет экономить время, усилия и деньги в будущем.
Однопроводниковые кабели подразделяются на различные отдельные категории, каждая из которых предназначена для различных целей, например, для компьютерного оборудования, кухонной техники, видеосетей и т.д.

sdfgh

(RogerHooks, 2022.06.26 10:22)

https://toolbarqueries.google.com.lb/url?q=http%3A%2F%2F1777.ru%2Fstavropol%2Fone_lenta.php%3Fid_one%3D9853%26id%3D29

капли для похудения

(AttetorVom, 2022.06.26 08:53)

<a href=https://one-two-slim-kapli.ru/>one-two-slim-kapli.ru</a> капли ван ту слим

Cyenbh tqnbkv

(Vlyuxa, 2022.06.25 23:14)

flexeril uk - <a href="https://rcyclobenzapri.com/">buy cyclobenzaprine for sale</a> buy propranolol for sale

sdfgh

(RogerHooks, 2022.06.24 21:33)

https://iprojector.ru/bitrix/redirect.php?event1=click_to_call&event2=&event3=&goto=https://www.smolnews.ru/news/655438

домашнее порно сайты бесплатно

(RandyCut, 2022.06.24 21:15)

порно анал минет https://grudastik.xyz/ красивое порно смотреть онлайн

русское домашнее порно в чулках <a href=https://grudastik.xyz/search/%D0%98%D0%BD%D1%86%D0%B5%D1%81%D1%82/>порно комикс инцест история все части </a>

<a href=http://200-02.mex.tl/?gb=1#top>порно анал служанки</a>
<a href=https://www.canadiandentalservices.ca/wp-admin/admin-ajax.php?action=sfw2l_get_captcha&_CAPTCHA=true&t=96f985b9b58a062e56cef8f56529255153732878&hash=31d1859a31e68d32e501eba64e32b34a4c214668>порно видео онлайн крупно</a>
<a href=http://smallpenis.ru/post993705.html#993705>порно молоды руской порно</a>
<a href=https://theveelicious.sk/kolace/trena-babovka-s-makom/#comment-3567>смотреть порно домашнее снята</a>
<a href=https://tanikomputer.eu/pl/n/98#comment725>порно фото красивая грудь</a>
<a href=https://joinidtogel.com/2020/08/31/hello-world/#comment-1776>смотреть бесплатно порно хороший анал</a>
<a href=http://blackpirateradio.altervista.org/component/kide/>домашнее порно 18 летних</a>
<a href=https://maltraitance.eu/definition-maltraitance/#comment-20145>скачать порно видео мастурбация</a>
<a href=https://cgeds.com/certificat-de-localisation/#comment-1823>красивое порно молодых онлайн бесплатно</a>
<a href=https://golfwangofficial.com/golf-le-fleur-hoodie/#comment-8781>порно видео русский домашний секс</a>
9a55245

Just want to say Hi.

(Lilly, 2022.06.24 20:30)

Excellent post! We are linking to this particularly great post on our site.
Keep up the great writing. aid for ukraine

Vdcppx agbefx

(Wdadqi, 2022.06.24 06:34)

oral accutane - <a href="https://razithromycin.com/">azithromycin buy online</a> tetracycline oral

скачать бесплатно порно кунилингус

(HermanSaw, 2022.06.23 23:47)

порно видео домашнее спящая https://prostishko.top/ домашнее порно видео студентов

порно анал много спермы <a href=https://prostishko.top/categories/HD/>porno pissing hd </a> порно звезды онлайн бесплатно

<a href=http://policonstruct.md/2018/10/02/cum-se-face-polistirenul-expandat/#comment-8766>порно молодые большие жопы</a>
<a href=http://chui.media/certainnews/621/>порно анал со зрелыми бесплатно</a>
<a href=http://creative-one.jp/publics/index/3/step=confirm/b_id=7/r_id=1/fid=6b22ab0be9f2bbb2d35fcc422730c20a>смотреть порно большая сестра</a>
<a href=http://46.246.41.157/>девушка любит девушку порно</a>
<a href=https://webhostingprime.com/how-much-does-it-cost-to-build-a-website/#comment-5325>порно анал оргазм домашнее</a>
<a href=https://shopwithray.com/product/pandora-box-3d-plus/#comment-34613>x порно скачать</a>
<a href=http://hq-nieuws.nl/nieuws/157484/main.php?mode=niews&id=157484&nocache=855>порно русская сперма скачать</a>
<a href=https://hiiron.club/pd/forums/topic/%d0%bf%d0%be%d1%80%d0%bd%d0%be-%d0%bb%d0%b5%d1%81%d0%b1%d0%b8-%d0%b7%d1%80%d0%b5%d0%bb%d0%b0%d1%8f-%d0%b8-%d0%bc%d0%be%d0%bb%d0%be%d0%b4%d0%b0%d1%8f>порно лесби зрелая и молодая</a>
<a href=https://functioningskills.com/lessons/odio-nec-pretium-elementum/#comment-380709>смотреть бесплатно порно аниме</a>
<a href=https://makple.jp/pages/3/b_id=138/r_id=1/fid=33b16239f3cd74f9c3a0fe71ff5613d5>порно крупные девушки</a>
45d5664

klimatic

(WilliamWhism, 2022.06.23 21:00)


<a href=https://lavrus.org/>https://lavrus.org/</a>

June

(ThomasSlisp, 2022.06.22 21:18)

<a href=https://mypsyhealth.ru/%D0%BF%D1%81%D0%B8%D1%85%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B3%D0%B8%D1%8F/2022/03/20/immortal-life.html>https://mypsyhealth.ru/%D0%BF%D1%81%D0%B8%D1%85%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B3%D0%B8%D1%8F/2022/03/20/immortal-life.html</a>

Дмитрий Леус: «Кризис – это экзамен для топ-менеджмента фирмы»

(leoMag, 2022.06.22 14:48)

<a href=https://yourdesires.ru/beauty-and-health/>Красота и здоровье</a> или <a href=https://yourdesires.ru/useful-advice/1144-servisnoe-menyu-nissan-primera-p12.html>Сервисное меню Nissan Primera P12</a>

https://yourdesires.ru/vse-obo-vsem/1372-pochemu-voda-v-okeane-solenaja.html

порно видео красивые девушки членами

(RichardSal, 2022.06.21 20:31)

порно где ебут молодые <a href=https://lomkapron.xyz/>ПорноЛомка</a> порно видео молодых телок

порно зрелый мужик и молодая <a href=https://lomkapron.xyz/search/%D0%94%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D1%88%D0%BD%D0%B5%D0%B5/>много домашнего порно </a> порно попа онлайн бесплатно

<a href=https://wolverine-x62.skyrock.com/4.html>скачать бесплатное порно сын</a>
<a href=https://oherbacie.pl/herbata-jasminowa/#comment-103341>порно вылизал анал</a>
<a href=https://goditi-la-vita.com/beauty/post-387/#comment-4164>домашнее порно смотреть регистрации</a>
<a href=https://badtaste.de/80er-jahre-trainingsanzug/#comment-6244>украинское домашнее порно</a>
<a href=https://appwalkthrough.com/walkthrough/two-dots-game-walkthrough/#comment-66282>порно видео зрелые женщины анал</a>
<a href=http://afoto.by/meropriyatiya/30-2017-09-08-vena/comment/506-2017-09-08-vena/>смотреть порно сын трахает</a>
<a href=https://mexicoencuesta.com.mx/question/%d0%bf%d0%be%d1%80%d0%bd%d0%be-%d0%bc%d0%be%d0%bb%d0%be%d0%b4%d0%b0%d1%8f-%d0%bf%d0%be%d0%b7%d0%b0>порно молодая поза</a>
<a href=http://ecatepense.mex.tl/?gb=1#top>русское реальное порно молодых</a>
<a href=http://mblg.tv/namitan/entry/960/#comments>секс порно видео зрелые русские</a>
<a href=https://www.contdisc.com/products/bdi-flx-burst-disc-sensor-system/?tfa_next=%2Fforms%2Fview%2F25%2F8ec4620a18de1cf7627eb630bbaa5082%2F4312%3Fjsid%3DeyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.IjczZmU2ZDVkYzMzNjY1ODVhYTVhMzk5NjhjOWU5MGIxIg.IKuaGczzt0boLouXl4NHqi2AnfJbmJW16rDknXRaW78>порно девочку в анал бесплатно</a>
56647f5

Im happy I finally registered

(Shelly, 2022.06.21 20:19)

Ставки на спорт , Ставки на киберспорт
Ставки на киберспорт Ставки на спорт


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59

Következő »