Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Híres Magyar Telivérek

1. Kincsem, a magyar "csodakanca" élete:

Kép Kincsem, a legyőzhetetlen "csodakanca", 1874. március 17-én született Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Kincsem apja egy Cambuscan nevű import angol telivér volt, akit 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a Kisbéri Ménes számára.

Anyja: Water Nymph, az ozorai Esterházy-ménes kancája, 1873-ban vitték Kisbérre tenyészteni.

Annak ellenére, hogy a Blaskovich családban mindenki lovakat tenyésztett és hajtott, Kincsem tehetségét mégsem ismerték fel, így egyéves korában gazdája el akarta adni, de senki nem vette meg. Ennek köszönheti csodás karrierjét.

Kincsem karrierje 1876-ban kezdődött, ekkor 2 éves volt. Trénere az Angliából hazatelepült Hesp Róbert volt. Legkedvesebb társa egy fekete-fehér nőstény cica volt, aki nélkül egyetlen versenyére sem volt hajlandó elindulni. Kincsem kissé "bogaras" és kényes jószág volt, különösen a vízre volt érzékeny.

Kétévesen versenyzett és győzött. innentől kezdve 4 éven át -1876 és 1879 között - 54 versenyen indult és azt mind meg is nyerte.

Kép Kincsem versenykarrierje során beutazta egész Európát. Sokszor levegőtlen vagonokban utazott órákon át és mégis mindig ő volt a legjobb.

Legnagyobb sikereit: Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban érte el.

1876. június 21. és október 29-e között versenyzett és nyert Prágában, Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Baden Badenben, Bécsben, Sopronban és Budapesten. 3 évesen győzött az Osztrák Derbyn, Pozsonyban, Baden-Badenben és a Budapesti Szt. Leger versenyen is.

Kép 4 évesen Bécsben kezdte a versenyszezont, 1878. április 22-én versenyen szerepelt vereség nélkül. Egyedül a francia tenyésztésű, 4 éves Verneiult tartották hasonló képességűnek. Augusztus 1-jén a Goodwood Cup futamon Kincsemnek Verneuil-jel kellett volna kiállnia, aki előzőleg megnyerte az Ascont Gold Kupát. A verseny előtti napokban Verneiul megsérült, így Kincsem könnyedén győzött.

Egyik nevezets futása szeptember 9-én Baden-Badenben történt. Gróf Hugo Henckel lova Prince Giles The First fej-fejt végzett vele, a bírák holtversenyt állapítottak meg. Blaskovich Ernő nem fogadta el ezt az eredményt. Abban az időben, ha az egyik tulajdonos nem fogadta el az eredményt és a díjat sem akarta megfelezni, kérhették az újrafutást. Egyes források szerint, rögtön a futam után, lefutották még egyszer és ekkor a kitűnő formában lévő Kincsem 6 hosszal megnyerte a 3200 méteres távot. Kincsem egyáltalán nem tartozott a gyengébbik nemhez, hiszen gyepen az összes mént is csúfosan megverte, akár egy kilométernél rövidebb, akár 4000 méter volt a verseny távja.

5 évesen 12-szer állt rajthoz, többek között Berlinben, Frankfurtban és Baden-Badenben.

6 évesen is futtatni szerették volna, de a felkészülések során kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ekkor új korszak kezdődött számára: tenyészkancaként bizonyíthatott.

Tápiószentmártonba küldték, ahol 5 csikónak adott életet. 3 csikó a híres Buccaneer utódja, 2 pedig egy Doncaster nevű méntől született.

Kincsem első csikója, Budagyöngye 1882-ben született. Ez a kanca is sok győzelmet aratott. Következő csikója: Ollyan Nincs (kanca), sok sikert ért el a versenypályákon.

1884-ben Kincsem rövid "szünetet tartott", de 1885-ben világra jött Talpra Magyar. Ez a csődőr eredményes fedezőmén lett.

1886-ban látta meg a napvilágot Kincsőr (Apja: Doncaster). A fiatal csődőr korai halála miatt sajnos nem érhetett el eredményeket.

A csodakanca utolsó csikója: Kincs, aki 1887-ben született. Kincs lánya Napfény eredményes versenyló lett.

Sajnos utolsó ellése után Kincsem egészsége meggyengült. Gyomor és bélgőrcsök kínozták. 1887. március 17-én 13. születésnapján súlyos kólikarohamban múlt ki.

2. Imperial a "pompás mén" története:

Kép Intermezzo(HUN). Születési éve: 1944. Apja: Caissot(1923, GB), Anyja: Alcyone(1934, GB). Szín/nem: sárga mén.

A véletlen szülőatya lehet mindennek. Ha hinni tudunk Intermezzo kalandos megtalálásában, versenyzésében, és megismerjük két utódjának Iminek és Imperiálnak a történetét.

A második világháborút követő lótenyésztés és versenyzés nehéz, szinte kilátástalan helyzetből indult. A háborús károk, az eltűnt vagy megsemmisült versenyló -anyag után, jóformán elölről kellett kezdeni mindent. Felkutatták az eltűnt lovakat és helyreállították a valaha szép istállói épületeket, az impozáns tribünök, és versenypályák környékét.

Tulajdonképpen innen indult el Imperiál, a kor kimagasló telivérjének története. kezdjük az elejéről:

Az elveszettnek hitt galopplovat, Intermezzot megtalálták. 1944-ben született (Caissot-Alcyone) szülőktől klasszis származású, szép küllemű mén hivatott volt nagy teljesítmények elérésére. A nemes állatot valahol Martonvásár környékén találták meg, ahol igába fogva végezte napi munkáját. A szénahordás, az igahúzás sem tudta megtörni erős szervezetét, aki  a majdani Imperiálnak volt a nagyapja. Intermezzo II 1946-ban kétéves korában, váltakozó formában futott, több jelentős rangú versenyt nyert, de nem boldogult Mincivel, a pompás kancával, aki a Magyar Derbyben nem engedte szerephez jutni. Intermezzo későbbi eredményei elmaradtak a vártaktól, ezért apaméni szerepre kényszerült.

A ménesben a "házastársa", a hajdani Minci lett és ebből a párosításból született meg: Imi.

Kép Imi(HUN). Születési éve: 1953. Apja: Intermezzo(1944, HUN), Anyja: MInci(1944, HUN).

Imit Dióspusztán nevelték fel. Már éves csikó korában felfigyeltek rá, kétéves korában küllemével, kivételesnek látszó képességeivel ragadtatta meg a szakemberek figyelmét. Versenyzésének első évében négyszer győzött egymásután, és ezt követően sorra nyerte a legnagyobb hazai és külföldi versenyeket. Az 1956-ról 1957-re váltó időszakban csodálatosan szép lóvá fejlődött, izmosabb, erősebb lett, mint valaha. 1957 áprilisában egy váratlan baleset érte: ínrándulást szenvedett, rövid időn belül versenyképtelenné vált. Így Apátpusztára került, ahol apaméni feladatot teljesített. Azután megjelentek az első utódai, melyek közül a legkiemelkedőbb egy arányaiban harmonikua, sárga mén: Imperiál.

1958 novemberében Banos György és Pál János Olaszországba indultak, hogy telivér mént és  egy-két vemhes kancát vásároljanak  a magyar telivértenyésztés minőségi fejlesztése céljából. Egy telivér mént és két vemhes kancát valamint egy versenypályáról lekerült, jó származású kancát sikerült vásárolniuk. A két vemhes kanca, Hurry és Statira Kisbérre került, ahol szép, és a későbbi időkben jó eredményt elért csikóknak adott életet. Ezt követően a ménes akkori vezetője, Rádoki József, Hurryt Imihez párosította. ennek eredményeként született meg 1960. február 14- én Imperial.

Kép Imperial(HUN). Születési éve: 1960. Apja: Imi(1953, HUN), Anyja: Hurry(1952, ITY).

A Kisbéri ménesben napvilágot látott kis telivér méncsikó már a születésekor is érdekes jelenség volt. Darabos, csontos, mind a négy lába magasan kesely, éktelen nagy hókával a fején. Amit a tenyésztők rossz ómennek tartanak, az mind megvolt a sárga kis méncsikón.

Imperial a szakszerű gondoskodást követően szépen fejlődött, erősödött, és Hurry mellett, elkezdhette azt a rendszeres mozgástm amit akkor a telivércsikók jártatópályás irányított felnevelésének neveztek.

Rádoki József és munkatársai által kidolgozott gyakorlat szerint, a csikók anyjukkal az első hét után egy természetes környezetű jártató pályára kerültek, ezzel elkezdődött fokozatos mozgatásuk. A lehetőség szerinti 800-1000 m- es ovális alakú pályán időjárástól függetlenül, napi rendszerességgel mozgatták le a lovakat. Rádoki a mozgás szükségességét fontosnak tartotta, és bebizonyította, hogy a napi jártatópályás mozgatás, az erőnlét, edzettség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezentúl a mozgatás hatására nem várt gyógyulási folyamatok indultak el. Rádoki József ezzel a felnevelési gyakorlattal mind a galopplovakná, mind az ügetőknél sikereket ért el.

Imperial felnevelése után ai alagi tréningtelepre került. Itt trénere a fiatal Aperianov Zakariás lett. A sárga mén lovasával, Németh Ferenccel és Gelics Mihállyal sorra nyerte a nagy versenyeket. Lenyűgöző megjelenéséhez, alkati nagyságához csodálatosan illeszkedett nyugodtsága, szelídsége, idegnélküli jámbor természete. Ebben a telivérben minden összpontosult, ami pályafutása alatt szereplését és eredményeit biztosította.

Kép Imperial Németh Ferenccel.

Rendkívüli egyed, galoppja olyan térölelő, hogy mellette minden hazai ló vágtája eltörpült. Nem mindig indult jól, de felgyorsulási készsége hatalmas volt. Ha a mezőnytől elmaradt, gyorsan képes volt az élre kerülni. Széles szügye, izmos háta és ágyéka, rendkívül nagy deréktája, az átlagnál hosszabb lábai lehetővé tették az utóbbi évszázad páratlan sikereinek elérésére. Emellett látványosan szép mén volt. Csillogó sárga szőrét öt helyen díszíti fehér folt. Az egyik a fején, a négy lábán pedig egyforma magasságban messzire világító fehér szőr ragyogott.

Eredményei hazai versenyeken:

1962: kétévesként, négy verseny - négy győzelem.

1963: négy verseny - négy győzelem.

1964: három verseny - három győzelem.

Eredményei nemzetközi, külföldi versenyeken:

1962: Prága, Prága, Bécs - három győzelem.

1963: kétszer startolt Bécsben - két győzelem, Berlinben - győztes, Baden-Badenben helyezetlen, és egy II. helyezés, Washingtonban - helyezetlen.

1964: München, Hamburg - győzelem, Düsseldorf - II. helyezés, Malmőben - győzelem.

Imperial utolsó versenyén 1964. augusztus 30- án Baden- Badenben futott helyezetlenül. Érzékeny szervezetén kiütközött a sok utazás és a versenyzés fáradalma. A három éven át tartó, diadalútjának a végéhez ért a ragyogó képességű telivér, amelynél jobb és eredményesebb galopp versenyló több emberöltő óta nem volt hazánkban.

Kép A versenyzés után lekerült a pályáról, és fedezőmén lett a Bábolnai ÁG- hoz tartozó kerteskői telivér ménesben. Imperial tenyésztési ideje alatt több mint 350 utóda született. Több csikója nyert Magyar Derbyt, de egy sem érte el apja sikereit. Egyik legjobb fia a külföldi kancától született Prince Ippi volt, a németországi híres Röttgeni Ménes tulajdonaként. Ippi szép eredményeket ért el, többek között három éves korában fölényesen megnyerte a kölni Európa Nagydíjat. Később fedezőmén lett a Röttgeni Ménesben.

Imperial matuzsálemi kort élt meg, 29 éves korában a Kerteskői Ménesben altatták el. Szívét Kerteskőn temették el, csontvázát Bábolnán tekinthetjük meg.

További híres magyar telivérek:

KépDirektor(HUN). Születési éve: 1956. Szín/nem: sárga mén. Apja: Dukat(1947, HUN), Anyja: Rio Ritta (1943, HUN).

Kép Turbo(HUN). Születési éve: 1978.  Apja: Rustan(1968, HUN), Anyja: Tribunka (1966, RUS). A Magyar és Osztrák Derby győztese.

Az osztrák St. Legerben Turbo és Araszlán végzett az első két helyen. Turbo bérletként a németekhez került. Nyugat-német Gr versenyekben elért helyezései figyelemre méltóak.

1985-ben tér vissza Turbo Szenttamásra. Öt idényben fedez.

Kép BotondHUN). Születési éve: 1939. Apja: The Black Abbot (1926, GB), Anyja: Paradian (1932, GB). 1942: Magyar Derby győztese.

Kép Isztopirin(HUN). Születési éve: 1968. apja: Imperial (1960, HUN), Anyja: Tabletta (1962, HUN).

Kép Naplopó(HUN). Születési éve: 1923. Apja: Pazman(1916, AUT),  Anyja: Napkelet (1917, HUN). Magyar Derby győztese.

Kép Nem Igaz (HUN). Születési éve: 1963.  Apja: Nostradamus (1951, GER), Anyja: Duble (1952, HUN). Magyar Derby győztes.

Kép Nemo kapitány (HUN). Születési éve: 1964. Apja: Nostradamus (1951, GER), Anyja: Margaréta (1956, HUN).

Kép Robert Endre (HUN). Születési éve: 1945. Apja: Atout Maitre (1936, FR), Anyja: Helia (1937, GB). Alagi díj, Magyar Derby győztese.

Kép Roppant (HUN). Születési éve: 1952. Apja: Robert Endre (1945, HUN), Anyja: Pansy (1944, HUN). Magyar Derby, Magyar St.Leger és Milleniumi díj győztese.

Kép Muskátli (HUN). Születési éve: 1965. Apja: Ataturk (1951, GER), Anyja: Messalina (1953, GER). Kancadíj győztese.

Kép Andor (HUN). Születési éve: 1977. Apja: Jolly Jet (1963, USA), Anyja: Anda (1970, HUN).

Kép Tikkasztó (HUN). Születési éve: 1986. Apja: Karakorum( 1973, HUN), Anyja: Tilinko (1980, HUN). Szín/nem: Pej mén.

Kép Muscadin (HUN). Születési éve: 1991. Apja: Turbo (1978, HUN), Anyja: Muszlin (1984).

Kép Komár (HUN). Születési éve: 1991. Apja: Artist, Anyja: Komédia.

KépBridzs(HUN). Születési éve: 1992. Apja: Waterfield (1984, GB), Anyja: Baccara (1986, HUN).

Kép Andrásfi(HUN). Születési éve: 1993. Apja: Jolly Groom (1984, USA), Anyja: Alamana(1981).

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

green roads cbd 350mg oil

(MartinBeR, 2022.07.21 19:24)

If you re looking to start vaping CBD, then you ve landed in the right place. The idea of these two mood-lifting ingredients combined into one incredible beverage was even better than when Reese s invented the peanut butter cup. This strain is a 50 50 hybrid, and it has one of the highest CBD THC ratios around. ilovegrowingmarijuana login

Osbvew namikz

(Zxggyz, 2022.07.21 16:26)

viagra brand order cialis 10mg generic order tadalafil 5mg online

does cbd oil make your penis grow

(WilfredSorry, 2022.07.21 16:12)

Cannabidiol, or CBD, is a chemical compound naturally found in the genus of plants known as cannabis. Easy just make the days shorter. Rocket Seeds. can i plant seed and turf builder weed and feed

Test

(Effieinomb, 2022.07.21 15:43)

dill seed vs weed

(Glenninviz, 2022.07.21 12:56)

But do people get upset when there isn t such an option. I am now left with a laptop that cannot do half of what I wanted it to do. Keep with this dose for one week before checking in with your body to see how you feel. https://weedisdumb.org/autoflower-grow-guide/

does cbd oil expire or go bad

(Clydestund, 2022.07.21 09:38)

guest United States, December 2018. Where Can You Buy CBD Oil. Cannabidiol was ineffective for manic episode of bipolar affective disorder. https://weedhardy.com/charlottes-web-cbd-oil-amazon/

is cbd massage oil safe for pregnancy

(Danielviold, 2022.07.21 06:27)

This company has made its mission to produce CBD products of only the highest quality, to that point they source their hemp extract. When growing regular seeds, some won t germinate and some will have to be discarded because they ll turn out to be males. OG Upsetter. atomic northern lights seeds

3000mg cbd oil bundle

(Jeremyapoli, 2022.07.21 03:17)

Some of the links above are affiliate links and, at no additional cost to you, the site does receive compensation from some of the companies mentioned. A strawberry waffle sandwich, portobello mushrooms, or fish tacos, the menu is jam-packed with variety, it s guaranteed to not just be a one-time trip. Best for handcrafted wooden toys. purity cbd peak of panic

порно фильмы со зрелыми на русском языке

(RobertRox, 2022.07.21 00:24)

части русски порно https://xvideospornoru.com/ русское порно с разговорами при сексе

инцест порно фильм переводом русского языка
порно с сюжетом на русском языке бесплатно
скачать русские порно ролики с разговорами
порно видео на русском языке старая
обмен женами на русском языке порно
порно видео русское очень
русский язык порно дамы
русское порно с разговорами смотреть онлайн
жесткое русское порно с разговорами
порно видео русское с разговором скрытое
d56647f

do you drink cbd oil

(MichaelJet, 2022.07.21 00:08)

We invite you to explore our entire collection of Honest Paws pet CBD products, which are available across four unique condition-specific lines Calm, Mobility, Relief, and Wellness. However, we find the perfume flavours were designed for vaping making the oral taste quite strong, but not bad. As RSO is an oil, it can be smoked or dabbed, however, it depends on what solvent was used to make it if a highly flammable solvent was used, do not attempt to smoke or dab RSO. https://usacbdoil.net/cbd-oil-for-pancreatitis-in-dogs/

DonaldTrosy

(DonaldTrosy, 2022.07.20 21:47)

как продавать товары на амазон

marijuana seeds look like

(Louisfaw, 2022.07.20 20:51)

Next, prepare a baking sheet with parchment paper and evenly spread your hemp buds. Dried CBD Flower Market Value. J Clin Pharmacol 1981;21 8-9 Suppl 417S-27S. [url=https://urbancannabist.com/planting-grass-seed-and-weed-control/]https://urbancannabist.com/planting-grass-seed-and-weed-control/[/url]

cbd oil for endometriosis

(RicardoQuorp, 2022.07.20 14:20)

Ships worldwide No extra cost for stealth shipping Germination rate of 80 guaranteed. Lighting for Sativa Seeds. You will be mulling over quality with handpicked varieties by the Ministry of Cannabis MoC. [url=https://turboweed.org/can-i-put-weed-and-feed-down-with-grass-seed/]can i put weed and feed down with grass seed[/url]

Richardreodo

(Richardreodo, 2022.07.20 12:54)

http://tv-express.ru/

dr stanley cbd gummies

(CurtisHeava, 2022.07.20 11:04)

If you re feeling fancy go on the hunt for a CBD cocktail. 4 Thus, based on the scientific literature, it is not practical to produce extracts that contain more than trace amounts of cannabinoids using only the parts of the cannabis plant that are excluded from the CSA definition of marijuana, such as oil from the seeds. At Nature s Ultra, we love Young Living s copaiba essential oil and have included it in past products, with plans to infuse our future products with it, as well. [url=https://trysupercbdreview.com/does-cbd-oil-help-for-all-kinds-of-pain/]https://trysupercbdreview.com/does-cbd-oil-help-for-all-kinds-of-pain/[/url]

cbd oil naperville il

(ClaytonInody, 2022.07.20 07:48)

International shipping available. The breeders of Bomb Seeds develop Cherry Bomb strain. These seeds all grow up to be female plants. [url=https://topcannabisbrand.com/cbd-oil-for-pain-thc-free/]cbd oil for pain thc free[/url]

PRCalgary

(Williejot, 2022.07.20 07:29)

About High Level Movers Company

does cbd gummies help with smoking

(CoreyToupe, 2022.07.20 04:38)

Turning your cannabis seeds into cannabis plants should actually be relatively easy. In this discussion, we re going to discuss the 12 best seed banks that ship to the United States. I can personally testify that CBD oil can help manage anger issues, as can millions of others online, on forums such as Facebook, Reddit, Quora and Instagram. [url=https://thecannabisgrowguide.com/growers-choice-seeds-weed/]https://thecannabisgrowguide.com/growers-choice-seeds-weed/[/url]

cbd oil for dogs dose calculator in ml

(CliftonSwals, 2022.07.20 01:27)

New cuttings should be 5-8 inches 10-20 cm long. You will be able to see what other people have said about the company as well as the quality of their seeds. Please check with your local recycling facilities for further information on their recycling schemes. [url=https://stashcannabiscompany.com/do-si-dos-dance/]https://stashcannabiscompany.com/do-si-dos-dance/[/url]

cbd gummies for sexual arousal

(Bradleymok, 2022.07.19 22:18)

Stealth shipping is usually free of cost. Here are a couple of other factors to keep in mind about the legality of cannabis seeds. The most important variable to look for when purchasing a cannabis strain regardless of whether it s an Indica, Sativa, Ruderalis, or Hybrid are the all-important cannabinoids and terpenes the lifeblood of cannabis. [url=https://sourcecbdremedy.com/cbd-oil-for-youth/]cbd oil for youth[/url]

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59

Következő »